Neurológia blog

PPPD, folyamatos szédülés, bizonytalanság érzés, azaz Persistent Postural-Perceptual Dizziness 

A PPPD-t először 1986-ban írta le két német neurológus, Thomas Brandt és Marianne Dieterich fóbiás poszturális vertigo (PPV) néven. A tünetegyüttest mozgással összefüggő bizonytalanságérzés jellemzi, melyet környezeti vagy szociális (pl. tömeg) hatások provokálnak, és nem található semmilyen más neurológiai vagy fülészeti megbetegedés a háttérben. A kiváltó tényezők sokfélék lehetnek. Megelőzheti valamilyen egyéb szédüléssel járó kórkép, testi betegség, psyches stressz. A PPV nem psychiátriai betegség, de gyakran együtt állhat kényszeres magatartászavarral, enyhe depresszióval vagy szorongással.

2000-ben egy amerikai kutatócsoport, Jeffrey Staab, Michael Ruckenstein, és kollégáik korszerűsítették a betegség leírását, krónikus szubjektív szédülés (CSD) néven.

2010-ben a világ kutatói azonosítani kezdték a betegség legfontosabb tüneteit, 2014-ben konszenzus alakult ki, ekkor az új elnevezés PPPD (perzisztáló poszturális-perceptuális szédülés) lett.

Milyen tünetek esetén gondoljunk PPPD-re? 

Folyamatos billegő, lebegő érzés vagy bizonytalanság, mely több mint 3 hónapja fennáll. A tünetek a napok nagyrészében jelen vannak.

A panaszok függőleges testhelyzetben, a fej vagy test mozgásakor, ill. ingergazdag környezetben, vizuális ingerekre erősödnek.

Gyakran valamilyen egyensúlyrendszert érintő betegség vagy trauma előzi meg (BPPV, Meniere betegség, stroke, vesztibuláris migrén, pánik attak, agyrázkódás). Gyakran jelen van a szorongás, az enyhe depresszió is a betegséggel egyidőben, de ezek nem képezik részét a tünetegyüttesnek.

Néha más egyensúlyi rendszert érintő betegségekkel egyidőben van jelen, ezzel jelentősen megnehezítve a diagnózis felállítását és a kezelést.

A PPPD-ben szenvedő páciensek kerülik azokat a szituációkat, amelyek felerősítik a tüneteiket, félnek attól, hogy a tünetek felerősödésekor valami borzalmas dolog fog történni.  A PPPD tehát egy fiziológiai betegség pszichés következményekkel.

Mindezek mellett a legújabb kutatások a PPPD-ben szenvedő betegek agyában különböző változásokat is leírtak a vizuális, vesztibuláris és a limbikus területeken. Csökkent a volument, véráramlást, girifikációt találtak.  Megfigyelték a szenzoros folyamatok gyengülését, de meglepő módon nemcsak a vizuális és vesztibularis régióban, hanem generalizáltan. Ezen strukturális és funkcionális változások vizsgálata még a következő évek feladata lesz.

Mikor állítható fel a diagnózis?

A PPD diagnózisához nem szükséges laboratóriumi vagy képalkotó vizsgálat. Ezek ahhoz kellenek, hogy kizárjunk a háttérben más vesztibuláris kórképet.

Lehetséges a kezelése?

Számtalan vizsgálat történt a PPPV kezelésével kapcsolatban.

Az SSRI és SNRI (serotonin szintet növelő szerek) esetében a páciensek 60-70 % esetében csökkentek a tünetek. 20 % megszakította a kezelést a gyógyszerek mellékhatásai miatt (hányinger, alvászavar, szexuális diszfunkció).

A VBRT (Vestibular Rehabilitation Therapy) deszenzitizálja és hozzászoktatja a pácienst a mozgási stimulusokhoz.  A vizsgálatok szerint az esetek 60-80 %-ában csökkenti a tüneteket, javítja a mobilitást. Hatékony a szorongás és depresszió tüneteinek javításában is. A gyakorlatok 3-6 hónapig történő rendszeres végzésénél érjük el a legjobb eredményt.

A non-invazív vagus ideg stimulációt is eredményesen alkalmazzák egyes esetekben.

A kognitív viselkedés therápiának (CBT) mérsékelt hatása van a PPPD „szédüléses” tüneteinek csökkentésében. A legújabb vizsgálatok szerint az eredmény akkor marad csak tartós és lesz szignifikáns, ha legalább 3 üléssorozat történt, és ha a kezelést a kiváltó eseményt követően 8 héten belül megkezdik. A pszichoterápiának azonban fontos szerepe lehet a PPPD tüneteinek megelőzésében, pl. a vesztibuláris neuronitisz, Meniere betegség, BPPV kezelésekor.